2014. december 14., vasárnap

Crayola Filctollgyár - készíts saját filctollat!

A céget New Yorkban alapították 1885-ben (Edwin Binney és C. Harold Smith), mely a Binney & Smith Company néven kezdte meg pályafutását. Eleinte csak ipari felhasználásra gyártottak színezékeket és kiegészítőket, később már művészeti és iskolai termékek gyártásával is szélesítették a cég repertoárját. A pormentes táblakréta bemutatásával aranyérmet is nyertek a St. Louis Világkiállításon, 1904-ben. Mára már a világ 80 országában váltak elérhetővé termékeik, melyek gyártása során nem használnak toxikus anyagokat, ennek köszönhetően azok használata kisgyermekek számára is kifejezetten biztonságos. A Crayola a környezetvédelemre és az újrahasznosításra is nagy hangsúlyt fektet, hiszen filctollaik újrahasznosított műanyagból, ceruzáik pedig újrahasznosított fából készülnek.

Crayola Filctollgyár

Egyéni színek a tökéletes rajzokért

Melyik gyerek ne szeretne rajzolni, színezni? Ezzel a kreatív Crayola Filctollgyár szettel azonban a rajzolás egy új élményét ismerhetik meg a gyerekek, hiszen saját, egyéni elképzeléseiknek megfelelő színárnyalatú filctollakat tudnak létrehozni, amelyekkel még inkább élvezetessé válik az alkotás. A használati útmutató segítségével villámgyorsan elkészíthető bármilyen megálmodott szín. Első lépésben ki kell keverni a kívánt színárnyalatot, majd mehet bele a tiszta filc, ami felszívja a festéket. Ezután már csak le kell zárni a filctollat, és kész is! Gyermekünk 16 féle filctollat készíthet el, amiket akár fel is címkézhet a készlet segítségével, melynek tartalma: Crayola Filctollgyár készülék, 3 üveg 29 ml-es tintafesték, citromsárga, kék és piros színben, 2 db mérőhenger, valamint 16 db filctollhoz való alapanyag, köztük hengerek, címkék, betétek, kupakok és záró elemek.

Fiúknak és lányoknak

A Crayola Filctollgyár megfelelő meglepetés lehet azoknak a kisiskolás gyerekeknek, akik szeretnek rajzolni és színezni. Lányok számára kapható a Crayola Filctollgyár rózsaszín tartódobozzal is, illetve, amennyiben elfogyna az alapkészlethez járó tintakészlet, pótolhatjuk azt a Crayola Filctollgyár utántöltővel. Ha gyermekünk szabadidejének nagy részét rajzolással tölti, érdemes lehet meglepni egy Crayola Irka-firka rajztáblával is, amelyet bárhová magával vihet. A tábla könnyű tisztíthatóságának köszönhetően, a filctollakkal készült rajzok egy szempillantás alatt letörölhetőek vagy javíthatóak, így biztosak lehetünk abban, hogy gyermekünk mindig meggyönyörködtet bennünket egy-egy újabb alkotásával.

2014. december 13., szombat

Öltöztessük együtt Disney Violettáját!

A spanyol játékgyártó, az IMC Toys 1981 óta van jelen a játékpiacon, láthatóan és érzékelhetően egyetlen céllal: magas minőségű és designos termékekkel elégíteni ki a gyermekek igényeit. A márka rekordidő alatt vált világszinten ismertté, egy különleges nemzetközi projektnek köszönhetően. A gyártó egyik nagy érdekessége, hogy maximálisan kihasználják az internet nyújtotta lehetőségeket: indítottak egy külön weboldalt azok számára, akik szeretnének részt venni a játékok tervezésében, vagy megosztanák ötleteiket. Ráadásul itt a régi, a boltokból már rég kifutott termékeket is megvásárolhatjuk.

Violetta Divattervező Stúdió

Violetta, a tehetséges új barátnő

A Violetta Divattervező Stúdió a Violetta című zenés Disney sorozaton alapul – a kicsik a sorozat főszereplőjét, a tehetséges, ám tehetségéről és örökségéről mit sem sejtő Violettát öltöztethetik szebbnél vagányabb fellépő ruhákba. Miközben a képernyőn Violetta tehetségére fény derül, miközben a lány megismerkedik barátaival és a tehetsége által kijelölt úton indul el felfedezni a világot, csemeténk is megtalálhatja magában a divattervezés iránti tehetség, a szépérzék, a kreativitás alapjait.

A Violetta Divattervező Stúdió tartalmaz egy fantasztikus vázlatfüzetet, csillag alakú flittereket és csillámos gélt, egy darab kétdimenziós próbababát, 4 darab ruha matricát, 4 filctollat és számos habkarton kiegészítőt.

Kreatív játék minden kislánynak

A játékot legkorábban 4 éves kortól ajánljuk minden kislánynak. Igazán kreatív játék, ami kihozza gyermekünk kézügyességét, tehetségét, szépérzékét – ráadásul a Violetta rajongóknak szinte kötelező!

Ezzel a készlettel hosszú időre lefoglalhatjuk csemeténket, aki ráadásul érdeklődési körének, tehetségének és ügyességének egy olyan új irányát fedezheti fel, amit korábban soha nem is gondoltunk volna róla. De ha nem is lesz minden gyermekből divattervező, garantáltan kiváló szórakozás lesz csemeténknek a próbababa öltöztetése – ha pedig megvan a tökéletes ruha, kezdődhet Violetta koncertje a nagyközönség előtt!

2014. december 12., péntek

Blu Blu interaktív delfin: a tüneményes kis társ

Az IMC Toys 1981 óta van a piacon, és állandó helyet tart fent magának a játékiparban. Céljuk kezdetben a fogyasztók elégedettsége, illetve jó minőségű termékek gyártása volt, vonzó megjelenéssel, versenyképes áron. Ezt a célt sikerült is elérniük, hiszen játékaikat az igényes megjelenés, a magas minőség és a megfizethetőség jellemzi. Az elmúlt években a cég sikeresen feltornázta magát a neves játékgyártók ranglétráján, ahol ma már meglehetősen előkelő helyet foglal el. Játékaik már szerte a világban kaphatóak.

Blu Blu interaktív delfin

Interaktív játékok

Az elmúlt 10-15 évben rohamosan hódították meg a játékpiacot a különböző interaktív gyerekjátékok, melyek fő funkciója természetesen a gyerekek minél magasabb minőségű szórakoztatása. Mint minden játékból, ma már az interaktív játékokból is hatalmas választék érhető el, a legkülönfélébb formákban. Kaphatóak kisállatok, különféle szörnyecskék, illetve kisbabák formájában is. Az egyetlen közös bennük, hogy a szórakoztatás mellett fejlesztik a kisgyerekek kommunikációs készségeit, valamint felelősségérzetét is. Mivel ezek a játékok különböző „szükségletekkel” rendelkeznek, a gyerekek megtanulhatják, milyen érzés, ha gondoskodniuk kell valakiről.

Pihe-puha barát

A Blu Blu delfin is az interaktív játékok családjába tartozik, ráadásul a világ egyik legintelligensebb és legkedveltebb állatfajáról mintázták, így a gyerekek azonnal megszeretik. A plüss játék különlegessége, hogy gyermekünk úgy képes vele játszani, akár egy igazi delfinnel. Reagál a simogatásra, delfinhangokat ad ki, miközben mozgatja a száját és az orrát. Mikor korog a pocakja, kéri a halacskáját, amit, miután megkapott, hangosan megrágcsál. Ha pedig a cumi kerül a szájába, alvást utánozva becsukja a szemét és rövid időn belül álomba szenderül. A szett tartalma: Blu Blu delfin bébi interaktív plüssfigura, valamint a halacska és cumi kiegészítők. A játék működtetéséhez 4 db AA típusú elem szükséges, amit a készlet tartalmaz.

Akár kicsi, akár nagy

A Blu Blu interaktív delfin akár már másfél éves kortól ajánlott, egészen 10-12 éves korig. Ebben a játékban biztosan örömét leli minden kisgyermek, hiszen tüneményes, szeretetre méltó és törődést igényel, akár egy igazi kis delfin. A gyerekek simogathatják, játszhatnak vele, etethetik, altathatják és rengeteget szeretgethetik. Amennyiben kisgyermekünk kedveli a Blu Blu delfinhez hasonló interaktív játékokat, meglephetjük egy Mesélő Maja interaktív plüss játékkal is, amely 4 dalt és 6 interaktív mesét tud.

2014. december 3., szerda

Mágikus művészasztalom: és a rajz a papíron marad!

Hazánkban számos gyártó közül választhatunk, ha kreatív gyermeket nevelünk: filctollak, kifestők, színezők, zsírkréták, festékek – minden, ami csemeténknek kell, számos gyártótól, változó árfekvésben. Az igazán kreatív és ötletes játékokat azonban napjainkban is a Crayola gyártja a legszélesebb választékban. A gyártó termékei semmiféle toxikus anyagot nem tartalmaznak, ráadásul nem csak gyerek-, de kifejezetten szülő-barátak is.

Crayola Mágikus Művészasztalom

Határokon belül határtalanul

A Mágikus művészasztalom szett egy háromrekeszes asztalkát, két darab Color Wonder festőfüzetet, 10 darab mágikus maszatmentes tollat, 6 darab maszatmentes festéket, egy ecsetet, egy vonalzót és két darab rajzsablont tartalmaz.

A szülők nagy örömére minden rajzoló- és festőeszköz kizárólag a speciálisan erre a célra fejlesztett Color Wonder papírokon fog, így biztosak lehetünk abban, hogy a család legkisebb művészei nem fogják alkotásukat a frissen festett konyhafalon folytatni. Apró ráadás, de hatalmas sikerélmény a csemetének: a maszatmentes eszközök nem fognak a vonalakon kívül sem, így az alkotás végeredménye valóban tökéletes lesz!

A mágia erejével

Tökéletes kreatív játék, ami egyben garantálja a sikerélményt is, miközben minden szempontból teljes mértékben veszélytelen a gyermekek számára. Ideális választás azon csemeték számára, akiktől egyetlen fehér fal, egyetlen hivatalos irat vagy rajzolható felület sem lehet biztonságban: biztosítja a kicsi számára az alkotás teljes örömét, a sablonok és vonalvezetők pedig segítenek kibontakoztatni kreativitását – miközben a fehér fal végre fehér is marad!

Külön érdekessége, hogy igazi varázslatot jelenthet gyermekünk számára a tény: tolla csak és kizárólag a mágikus asztalkára helyezett Color Wonder papírokon fog, más felületeken hiába is próbálkozik!

A jövő művészeinek

Ajánljuk minden olyan szülőnek, aki már a sokadik kifestőkönyvvel, rajzolóval próbálja lekötni gyermeke kreatív energiáit. Ne szidjuk meg a kicsit, ha a falra is jutott a művészetből: adjuk a kezébe saját jövőjét a maszatmentes tollakkal és nincs szükség többé korlátokra!

2014. november 29., szombat

Crayola színörvény: a kreativitás minden színe

1885 van jelen a piacon a Crayola LLC, mely eredetileg Binney & Smith Company néven indult el. Eleinte csupán ipari festékekhez gyártottak kiegészítőket, azonban igen hamar váltottak a háztartási művészeti termékek, kreatív játékok és iskolai kiegészítők területére. Évtizedes tapasztalatának és kiemelkedő minőségének köszönhetően a Crayola termékek ma már 80 országban elérhetőek. Ez feltehetően annak is köszönhető, hogy egyik termékük sem tartalmaz toxikus anyagokat, így használatuk a gyermekek számára is teljes mértékben biztonságos.

Crayola színörvény

A kreativitás színei

A Crayola színörvény készlet egy igazán kreatív, élvezetes játék a gyermekek számára, de a művészlelkű felnőtteket sem fogja hidegen hagyni az alkotás ezen formája. Használata egyszerű, ám annál nagyobb élmény. A készlet tartalmaz egy színörvény készüléket, 6 különböző, élénk színű festéktubust és 10 papírkorongot. A készülék elem nélkül, mechanikusan működik, nedves ronggyal könnyedén tisztítható, ráadásul a hozzá tartozó festékek is könnyedén kimoshatóan – így semmi nem állhatja útját a kreativitásnak.

Egyszerű használat kisiskolásoknak

Ideális választás minden olyan kisiskolás gyermeknek, aki szívesen fest, rajzol, élvezettel keveri a színeket – ezek a csemeték a Crayola színörvény használatát garantáltan élvezni fogják. Nincs más dolgunk, mint ráhelyezni egy papírkorongot készülék pörgetőtálcájára, rányomni a kiválasztott színeket és megnyomni a gombot. A pörgető tálca felgyorsul, a centripetális erő hatására pedig a festékpöttyök gyönyörűen szétfolynak, összekeverednek, úgy színkombinációkat és megismételhetetlen mintákat alkotnak.

A kicsi imádni fogja?

Mi mindenesetre imádjuk, hiszen kreatív, színes, vicces és egyedi, igazi szórakozás minden gyermeknek. Ha pedig igazán kreatív gyermekkel áldott meg bennünket a sors, ne hagyjuk elkallódni! Bíztassuk alkotásra, tápláljuk kreativitását olyan meglepetésekkel, mint a Crayola cipőtervező szett vagy éppen az Crayola dekorációs készlet, vagy azon gyerekek számára, akik úton-útfélen is szívesen alkotnak, a Mini irka-firka úti készlet.

2014. november 23., vasárnap

LEGO Friends

A 2012-ben megjelenő LEGO Friends termékcsalád, komoly vitát váltott ki az aktivisták petícióban tiltakoztak (melyet 50 ezren írtak alá) - az ellen, hogy a LEGO Friends termékcsalád "diszkriminál" a lányok javára, és kifejezetten őket célozza. Véleményünk szerint ez hülyeség, érdekes módon pl: a Barbie babák esetében egyetlen férfi aktivista csoport sem tiltakozott, ráadásul a LEGO csoport hivatalos válaszban közölte, hogy a LEGO Friends családot azért hozták létre, mert rengeteg anyuka kérte, hogy legyenek végre olyan LEGO játékok amelyekkel a lányok is szívesen játszanak, könnyen azonosulni tudnak - továbbá kijelentették, hogy egyáltalán nemcsak lányoknak szánták ezen készleteket - ami persze vicc. Véleményünk szerint az igazság a számokban rejtőzik: a LEGO bevételét a kutatások szerint 2012-ig (a LEGO Friends megjelenéséig) 90%-ban fiúk adták, ez azonban megváltozott: a LEGO Csoport legnagyobb történelmi sikerét könyvelhette el a LEGO Friends játékok piacra dobásával - az előzetes bevételi becslések duplája folyt be a kasszába, a lány vásárlók száma pedig háromszorosára ugrott csak a 2012-es évben.

LEGO Friends

Miért is ilyen sikeres a Lego Friends a lányok körében? Ezen készletek több lehetőséget kínálnak a szerepjátékra, nem annyira az építkezésről szólnak, színviláguk rózsaszín és lila, a készletek témája a lányok által kedvelt tevékenységek köré épülnek: bevásárlás, állatmentés, szépségápolás, lovaglás, főzés stb. A széria figuráit mini-babáknak hívják - normál LEGO minifigura méretűek, de sokkal jobban kidolgozottak inkább igazi babákra hasonlítanak. A LEGO Friends készletei öt jóbarát kalandjai köré épülnek, a képzeletbeli Heartlake városában. Az öt jóbarát Olivia, Emma, Mia, Andrea és Stephanie mindegyike jó valamiben, személyisége különböző. További kampányfogás, hogy a termékek népszerűsítéséhez 3D-s animációs filmsorozatot is készítettek "LEGO Friends of Heartlake City" címmel melyet Magyarországon is bemutattak. Talán felesleges is boncolgatni, milyen marketing húzások állnak a LEGO Friends sikerének hátterében - egyszerűen legyünk hálásak, hogy ezt a nagyszerű építős játékot, mely fejleszti a kreativitást és logikai készséget a lányok számára is szerethetővé, kedvelhetővé tette a LEGO csoport.

Heartlake kisállat szalonja (41007)

A LEGO Friends Heartlake kisállat szalonja (41007) nevű készletének témája az aranyos házi kedvencek csinosításához nélkülözhetetlen szépségszalon. Az épület hátul nyitott benne mindenféle kozmetikai eszköz és masina, teteje lekerekített - így szépen illeszkedik más Heartlake városában megszokott épület dizájnjához. A játékhoz rengeteg csecsebecse és kiegészítő is jár, 2 mini-baba van a dobozban: Emma és Joanna. Sajnos azonban csak egyetlen kisállatot, egy fehér pudli kutyust adtak a LEGO Friends Heartlake kisállat szalonja (41007) készletéhez.

Stephanie tengerparti háza (41037)

A 369 építőelemből álló LEGO Friends Stephanie tengerparti háza (41037) megnevezésű készlet a kikapcsolódásról, nyaralásról szól. A házikó szépen kidolgozott, modern mediterrán hatású - hátulja nyított, így a játék folytatódhat az egyes szobákban is. A molón további lehetőségek adódnak a kikapcsolódásra, két kényelmes elforgatható fotelból szemlélheti a két barátnő a naplementét (Stephanie és Kate), vagy ha úgy tartja kedvük szörfözhetnek is a LEGO Friends Stephanie tengerparti háza (41037) készlethez járó szörffel.

Mentőbázis a dzsungelben (41038)

Ez a játékkészlet igyekszik a gyerekek figyelmét felhívni az állatok szeretetére és védelmére. A LEGO Friends Mentőbázis a dzsungelben (41038) dobozában rengeteg vadon élő állat lapul, mint például a kipusztulás szélén álló pandamackó. A játék a sok kiegészítő és kidolgozott apróság miatt igen jól játszható, számos lehetőséget kínál a kalandozásra, szerepjátékra. A két mini-baba Andrea és Stephanie, a készlet 472 építőelemből áll.

Heartlake bevásárlóközpontja (41058)

A LEGO Friends Heartlake bevásárlóközpontja (41058) talán a legnagyobb játékkészlet a LEGO Friends családból, 3 kidolgozott nagy épületet és számos kisebb játszható helyszínt kínál. A dobozban 4 mini-baba is található: Emma, Stephanie, Julian és Sophie. Rengeteg kidolgozott üzlet teszi izgalmassá a lányok egyik legkedveltebb tevékenységét a bevásárlást.

2014. március 31., hétfő

Mickey és Minnie plüssfigurák

A Walt Disney Company jelenleg is a világ egyik leghatalmasabb szórakoztatóipari és rajzfilmgyártó vállalata. A klasszikus Walt Disney meséket szinte mindenki ismeri, többek között a Hófehérke, a Pinokkió, a Bambi, A 101 kiskutya, vagy A Dzsungel könyve ma már a rajzfilmtörténet megkerülhetetlen alkotásai.

Mickey és Minnie plüssfigurák

Mickey Egér különleges helyet foglal el a cég történetében, a vállalat hivatalos kabalaállatkája, és talán a legismertebb rajzfilmfigura a világon. Maga Walt Disney formálta meg személyesen, sőt még a hangját is ő kölcsönözte neki. Először rövidfilmekben tűnt föl, mint például tengerész vagy zenekari tag, az egyikért még Oscar díjat is kapott, majd több egész estés rajzfilm is készült a főszereplésével. A legtöbb rajzfilmben együtt láthatjuk barátnőjével, Minnie egérrel, kedvenc Plútó kutyájával, valamint legjobb barátaival, Goofy-val, Donald kacsával, a legismertebb ellensége pedig Pete. Eredetileg egy pajkos antihős volt, majd egyre jobban kihangsúlyozták vidám és kalandos személyiségét, ahogy mind nagyobb népszerűségre tett szert. A hatalmas sikerek folytán képregények, játékok és videojátékok is készültek figurájának felhasználásával.

Minnie Egér plüss

Walt Disney 1926-ban találta ki Minnie Egér figuráját, mivel úgy találta, hogy Mickey Egérnek nemcsak barátokra és kutyára, hanem egy női társ szereplőre is szüksége van ahhoz, hogy megfelelő történetekben szerepelhessen. Ezzel Mickey Egérnek lehetősége nyílt arra, hogy potenciális szerelmének udvarolva vicces helyzetekbe kerüljön. Minnie Egeret piros pettyes ruhájáról és masnijáról is rögtön felismerhetjük, sárga cipőcskéje pedig megkülönbözteti minden más lány rajzfilmhőstől. A legtöbb rajzfilmben a kalamajkák mindig egy flörtölésből indulnak ki. A kedvelt karakter alapján készült ez a 61 centiméteres rögtön ölelésre csábító selymes puhaságú plüss figura. A pöttyös masni és szoknya itt sem maradhat el, csak most rózsaszínben tálalták. A magas minőségű plüss szemei hímzettek, anyaga erős és elnyűhetetlen.

Mickey Egér plüss

A világhírű rajzfilmkaraktert fentebb már ismertettük, most tekintsük át ennek a 80 centiméter nagyságú Mickey Egér plüssnek a jellemzőit. A rendkívül nagy méretű plüss figura a karakter minden jellemző jegyét képviseli, rajta van elmaradhatatlan sárga cipője, két fehér gombbal ellátott piros rövidnadrágja, és mindenki által ismert fehér kesztyűje. A plüss figura minőségét már a hímzett szemek is azonnal mutatják, a puha, ám mégis erős anyag hosszú évekig tartó használatra tökéletesen alkalmas.

2014. március 9., vasárnap

Hasbro: Én Kicsi Pónim

A neves Hasbro játékgyártó vállalat sikeres pónifigurái alapján készítették el a szintén nagy sikert megért Én kicsi pónim mese sorozatot. A mesék több különböző helyszínen játszódnak, a Kristály Birodalomban, Equestria-ban, Canterlot-ban, Ponyville-ben, és a történetek mondanivalója, hogy összetartással és a barátság nagy erejével bármilyen problémát meg lehet oldani. A konfliktusokat általában egy gonosz boszorkány vagy hercegnő okozza, de a hat kicsi póni mindig képes a problémát hathatósan kezelni. Rainbow Dash a legsebesebb póni, ő felelős az időjárásért, és a hűség megszemélyesítője. Ha kell esőt csinál, vagy napsütést tervez. Szépségjegye egy színjátszó villám. Pinkie Pie a bébi aligátorral, Gummy-val él együtt. Folyton vidám, éneklő, mindig mosolygós. A vidámságot és a nevetést képviseli, kedvenc időtöltése a bolondozás, éneklés és táncolás. Fluttershy kedves és barátságos pegazus, de kissé félénk és bátortalan. Ha csak teheti, mindig állatokkal szeret foglalkozni, és a kisebb póni csikókkal. Rarity a legszebb póni, folyton a divattal és szépsége fokozásával törődik. Ruháit saját maga tervezi, és ha lehet, mindig a reflektorfény közepében szeretne lenni. Applejack a legőszintébb póni, bármit is csinál, a legjobban szeretné azt elvégezni. Twilight egy unikornis, és Ponyville könyvtárosa. A bébi sárkánnyal, Spike-al él, varázslattal foglakozik, valamint a barátságot kutatja.

Barbie baba szettek

MLP esküvői kastély szett

Az MLP esküvői kastély szett a gyönyörű Cadence hercegnő királyi esküvőjét varázsolja a My Little Pony szerelmeseinek gyerekszobájába. A Póni Birodalom egyik legnagyobb eseményét a környék összes lakója izgatottan várja. A pompázatos királyi esküvőt a csodálatosan kialakított játék kastélyban játszhatják végig Cadence hercegnővel és daliás lovagjával. A szett minden szükséges kiegészítőt tartalmaz.

MLP Cadence hercegnő játékszett

Az MLP Cadence hercegnő játékszett a nagybetűs esküvőre való készülődés idejét eleveníti fel. A csodaszép Cadence unikornis hercegnő arany sörénye selymes és könnyen fésülhető a szetthez tartozó arany fésűvel, miután a gyönyörű esküvői ruhája is rákerül, egy álomszép póni hercegnő indulhat Póni Birodalom várva várt eseményére. A kis póni tud énekelni, szárnyát mozgatja és világít is.

MLP Pinkie Pie sétáló, beszelő

Az Én Kicsi Pónim mesékből Pinkie Pie a legvidámabb egész Póni Birodalomban. Élete a nevetés és a barátai szórakoztatása körül forog. A játékhoz parti fejdísz jár, valamint gombnyomásra magyarul beszél és a különböző mondatok elmondása után énekkel és tánccal szórakoztat.

2014. február 25., kedd

Barbie baba szettek

A Mattel játékgyártó vállalat már idestova 1959 óta forgalmazza változatlan siker mellett a számtalan formában elkészített Barbie babáit. Az évtizedek során több regény és számítógépes játék is készült a játékkal kapcsolatban. A Barbie babák kitalálása során nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a csinos hősnő a lehető legváltozatosabb karrierekben mutassa meg tehetségét. A kutyáktól a lovakig, a pandamackóktól az oroszlánkölykökig sokféle háziállata volt már, de elboldogul a dzsipek, hajók és lakókocsik vezetésével is. Többek között készült már űrhajós Barbie, doktor Barbie és autóversenyző Barbie is, bizonyítva, hogy bármely szerepben képes megcsillogtatni rátermettségét.

Barbie baba szettek

Barbie Wellness szett

Barbie készen áll egy teljes nap kényeztető és szépítgető wellness fürdőre. Ha a kislányok Barbie körmét vagy sminkjét hideg vízbe mártják, azok színe megváltozik, meleg vízzel pedig visszaállítható az eredeti színvilág. Az arc szebbé tételére regeneráló uborkamaszk szolgál, nedves szivaccsal az arc sminkje elbűvölő nagyvárosi sminkké változtatható, majd az szépséges átalakulást a hajtoldalékokkal koronázhatják meg a játékkal foglalatoskodó kislányok.

Barbie Tündérmese szett

Ezzel a szépséges játékszettel a kedvenc Barbie mese pillanatokat élhetik át újra a lányok. Három fantasztikus divatos Barbie öltöztethető fel, egy hercegnő, egy sellő és egy tündér. Mindhez teljes felszerelés van, a hercegnőhöz gyönyörű báli ruha és műszőrme ujjak járnak, a tündér baba stílusát a tündérszárnyak emelik ki, a sellő Barbie türkiz színű ruhát kapott mesés farok kagyló díszítéssel. A lányok varázslatos kalandokat játszhatnak el ezekkel a gyönyörűen kidolgozott babákkal.

Barbie testvérek babaszett

Ez a játékszett Barbie-t és kis testvérét, Stacie-t tartalmazza. A két jó testvér együtt viszik le kedvenc kiskutyusukat sétáltatni, miközben jól érzik magukat. Az önfeledt séta alatt egy parkban különböző trükkökre taníthatják a család kis kedvencét. A játék két babát, a felszerelésüket, és egy aranyos kis kutyát tartalmaz.

Fashionista Barbie luxus szett

Ha Barbie vagy egy stílusos szórakoztató éjszakát tervez kedvenc barátnőivel, vagy csak kiruccan a városba vásárolni, mindig nagyon ad arra, hogy ha kimozdul, mindig jól nézzen ki. A Fasionista Barbie szettekkel ez a divatos készülődést játszhatják el a lányok, a dobozok tartalma egy Barbie baba hosszú, csillogó szőke hajjal és két különböző stílusú gyönyörű ruha a kiegészítőkkel, úgymint nyaklánc, cipő, pénztárca és gyűrű.

2014. február 17., hétfő

Revell: Tank makettek

A tankok erősen páncélozott, nagy tűzerőre képes fegyverekkel ellátott, körbeforgó lövegtoronnyal felszerelt mozgékony, általában lánctalpas harci járművek. A harckocsik első változatait az I. világháború harcászati igényei keltették életre, és fejlődése során az egyik legmeghatározóbb és nélkülözhetetlen elemévé vált a harci cselekményeknek, ahogy jelenleg is elképzelhetetlen egy korszerű hadsereg tankok nélkül. A II. világháború indította el aztán a harckocsik rohamos fejlesztését, amik nélkül sikeres harcokat már nem is lehetett vívni. Jelen korunkban az öbölháború során figyelhette meg a világ, mire is képesek a legkorszerűbb, modern technikákkal felszerelt tankok, melyek a szárazföldi hadműveletek legfontosabb eszközei voltak.

Revell: Tank makettek

Leopard 1 A5

Leopard 1 A5 tankmakett 1:72 méretarányú modellje az 1965-ben a Bundeswehr megbízásából kifejlesztett Leopard 1-es tank 80-as években korszerűsített és továbbfejlesztett változatának pontos mása. A harckocsi részletezése kiválóan sikerült, az a 5-ös eredeti változtatásai jól megfigyelhetők a modellen. A forgó lövegállás ajtaját nyithatóra tervezték, ami különlegessége ennek a makettnek.

T72 M1

T72 M1 makettet a ma már legendássá vált T 72-es harckocsik 82-ben készült modernizált és megerősített páncélzatú változata alapján alakították ki. Az eredeti tankokat nemcsak a Varsói szerződés tagállamai, hanem a világméretű sikereknek köszönhetően számtalan országban rendszeresítették. A tank innovatív megoldásai, nagy megbízhatósága és mindenre jól alkalmazható fegyverei voltak ezeknek a sikereknek a zálogai. A modell felületi struktúrái finoman részletezők, a lövegtorony forgó kialakítást kapott.

Tigris I.E

Tigris I.E kifejlesztése a II. világháborúban a szovjet T-34-es harckocsikra adott rendkívül sikeres német válasz volt, mai napig a német haditechnika egyik leghíresebb terméke. Sokági legyőzhetetlennek tartották a szövetségesek, majd a háború vége felé tudták kitapasztalni a harckocsi gyenge pontjait. A modell forgó toronnyal rendelkezik, és részletes szellőző rácsokkal látták el.

Sherman Firefly

Sherman Firefly az eredeti brit változat alapján készült, a harckocsi módosított lövegtornyot és nagyobb kaliberű löveget kapott, hogy méltó ellenfelévé válhasson a nagy tűzerejű német tankoknak. Ennek köszönhetően ez a Sherman lett a legsikeresebb, annak ellenére, hogy keveset tudtak legyártani belőle. A harckocsinak öt fős legénysége volt, és akár 40 kilométeres sebességet is el tudta érni. A modell része egy hídon átkelés dioráma jelenet is, valamint a makett állítható magasságú löveggel és forgó toronnyal van ellátva.

2014. január 30., csütörtök

Ravensburger cégbemutató

A Dél-Németországi Ravensburg városából indult el a neves játékgyártó cég története, az első társasjátékot 1884-ben jelentetik meg, 'Utazás a világ körül' névvel. A nagy fordulat a XX. században következik be, amikor is a családi és gyermekjátékok mellett képes könyvek, gyermekfoglalkoztató könyvek és újságok kiadását is elindítja a Ravensburger. A cég védjegyét, a kék háromszöget 1900-ban jegyeztetik be. 1912-ben már több társas és asztali kirakós játékot exportál a cég Nyugat Európában , a Monarchiában és Oroszországban is. Az első világháború előtt a vállalat túllépi a 800 -féle kiadott terméket, viszont a 2. világháborúban súlyos károk érik, és csak 1962-től indul ismét jelentős növekedésnek. A kirakós puzzle játékokat 1964-től kezdik el forgalmazni nagy sikerrel, és ekkor nyit a gyár több leányvállalatot számos nagy európai országban. 1977-ben szétválasztja a könyvkiadó és játékgyártói profiljait, és ma már több mint ötven országba exportálja termékeit.

Ravensburger

Ravensburger Puzzle

Már hosszú évtizedek óta ismert a Ravensburger neve az egész világon, mint legkiválóbb minőségű puzzle játékok készítője, valamint az oktatási és rejtvény játékok kitalálója. A kiváló termékminőség mellett a 2D-s és 3D-s puzzle kirakók rendkívül széles választékát nyújtja, mind a képi megoldások sokféleségében, mind pedig a puzzle részek darabszáma tekintetében. A Ravensburger Minipuzzle sorozat 54 darabos változatain túl egészen a Puzzle vadon 18000 darabos legnagyobb verziójáig, minden korú és érdeklődésű puzzle kedvelő megtalálhatja a számára legmegfelelőbb és legszórakoztatóbb kirakókat.

Ravensburger társasjátékok, kártyajátékok

A kártyajátékok már a középkor óta a legkedveltebb társasjátéknak számítanak, lényegében az egyéb más társasjátékok sem nélkülözik sok esetben a különböző kártyalapokat a játék során. A Ravensburger mindkét típusú játék kitalálásában és minőségi gyártásában nagy múltra tekinthet vissza, a Ravensburger kártyajátékok és társasjátékok az egészen kicsiktől a legnagyobbakig megszámlálhatatlan változatosságból válogathatnak az önfeledt szórakozáshoz.

Ravensburger nyelvoktató és oktató játékok

A Ravensburger már több, mint 100 éves múltra tekint vissza a legkülönfélébb oktató játékok forgalmazásában. A több nyelven is elérhető játékos nyelvoktatókon túl az ismeretterjesztő könyveken keresztül a különböző készségfejlesztő és oktató játékokig remek Ravensburger termékek közül válogathatunk, a minőségre pedig garancia a cég évszázados tapasztalata ezen a téren.

2014. január 17., péntek

Aranyásók társasjáték

Ebben a társasjátékban egy-egy törpe szerepébe bújnak a játékosok, céljuk, hogy a hőn áhított aranyhoz alagutat alakítsanak ki. Ez azonban nem oldható meg egyszerűen, mivel egy vagy több kapzsi szabotőr is lehet a törpék között, akik folyton tévútra vezetik a többieket, sőt arra is képesek, hogy a már kész tárnákat beomlasszák. A játék kezdetén dől el szerepkártyák alapján, hogy kik lesznek az aranyásók, és kiből lesznek a szabotőrök. Ezután eldől, hogy hol lesz a kiinduló mező, valamint az arany lehetséges helyszíne is. És már kezdődhet is a játék.

Aranyásók társasjáték

A játék megkezdése előtt szét kell választani a akció, aranyrög, út és törpekártyákat. A játékosok számától függ, hogy hány törpe, és hány szabotőr lesz. Húzással dől el, hogy kinek mi lesz a szerepe, ezt a többi játékos nem tudhatja. Ezután az egy Start kártyával eldöntjük, honnan indul a játék, és a három Cél kártya is az asztalra kerül. A három Cél kártya egyike alatt van az arany, hogy melyik alatt azt a játékosok természetesen nem tudhatják. A Start kártyától kell az alagutakat a lehetséges aranylelőhelyig kialakítani. Ezután szét kell osztani a játékosok között az út és akció kártyákat egyenlő részben.

A játék közben minden sorra kerülő játékosnak ki kell játszania egy nála lévő lapot. Ez lehet út lap, vagy akció lap, de ha passzol, el is dobhat egyet. Majd a az úgynevezett húzó pakli tetejéről kell levennie egy új lapot, ezután jön a következő játékos. Ha a húzó pakli elfogy, onnantól kezdve csak a játékosoknál lévő lapokat lehet kijátszani. Az útkártyából lehet kiépíteni az aranyhoz vezető alagutat, egy új útlapot csak egy már meglévő mellé lehet letenni, a szabotőrök itt is tudják leplezett formában az utak kiépítését akadályozni. Az akció kártyákkal akadályozni és segíteni is lehet a többi törpét, ki lehet venni egy kártyát a már elkészült alagutakból, de értékes információk is szerezhetők velük az arany lehetséges helyéről. Ha a játékos nem akar az adott körben lapot kijátszani, akkor lehetősége van passzolni.

Ha egy törpe elérkezik egy Cél kártyához, úgy, hogy a Start kártyától folyamatos alagútja van, akkor felfordíthatja. Ha alatta van az arany, a játéknak vége, ha nincs, akkor a játék természetesen folytatódik. A fordulónak abban az esetben is vége van, ha senkinek nincs már kijátszható lap a kezében és passzol, ekkor mindenki felfordítja a kártyáit és megtudják, ki volt szabotőr, és ki volt aranyásó. Ha a fordulót az aranyásók nyerik, az aranyat a szabályok szerint szét kell osztani.

2014. január 11., szombat

Újra hódítanak a fából készült játékok

A műanyag játékok évtizedeken át tartó óriási elterjedése után világszerte megfigyelhető a fa játékok iránti igény megnövekedése. De miért is választják egyre többen gyermekeik számára a fa nemes anyagából készített játékokat? A modern világunk sokszor lelketlen és kémiailag készült termékei után sokan vágynak az egészségesebb természetes anyagok után, és a fa pontosan ezt jelképezi, közelebb visz az emberiség eredeti élőhelyéhez, a természethez, az érintése, tapintása nem sterilitást, hanem élettel teliséget sugároz. A fa játékok egyszerűbb formái és elsődleges színekre festésük harmonikusabb fejlődést eredményezhetnek a gyermekek számára. Az élettelenséget sugárzó műanyag játékok helyett a gyermekek is sokszor veszik kezükbe inkább a fából készült kreatív játékokat, amivel ők is bizonyítják a természethez való vonzódásukat. Az óvodai szakemberek és a tanárok is egyre inkább szorgalmazzák a műanyag helyett a fából készült készségfejlesztő játékokra való áttérést.

Fából készült játékok

Fa puzzle, háziállatos, hanggal

Fa puzzle, háziállatos, hanggal. A Woodyland fa termékei elkészítéshez már hosszú távú tapasztalattal rendelkezik, a kiváló minőségű és vonzó fajátékaik széles körű pozitív hatással vannak a gyermekekre. A játékok biztonságosak, és a tervezés során nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek különböző életszakaszaiban fejleszteni szükséges motoros, lelki és tanulási készségek kialakítására. Ez a baba játék is ennek bizonyítéka, a szépen festett háziállatoknak az alakjával, nevével és hangjával egy időben ismerkedhetnek meg a kicsik. A termék kizárólag természetes anyagok felhasználásával készül.

Fa kreatív kocka készlet

Fa kreatív kocka készlet 18 hónapos kortól ajánlott, az egyre kisebbedő kockák minden oldalán különböző mintázatok vannak. Ennek a készségfejlesztő ügyességi játéknak célja, hogy a kicsik rájöjjenek, hogyan lehet a különböző méretű kockákból legkönnyebben és legcélszerűbben tornyot készíteni. A szem és kéz összehangolásán kívül nagymértékben fejlődik az érintés, tapintás, a mozgásos cselekvések végrehajtása és a logikai képesség is.

Fa ügyességi játék

Fa ügyességi játék a motorikus képességek jelentős fejlesztését segíti elő. A golyóvezetőnek is hívott játék a finom és bonyolultabb kézmozgások világába vezeti be a kicsiket, a játék használata közben a formákkal és színekkel is megismerkedhetnek, és nem utolsósorban a tér különböző irányainak érzékelése fejlődik nagy léptékekben.

2014. január 2., csütörtök

Új Geomag: Foszforeszkáló és Rózsaszín Panelek

A svájci minőségben készülő Geomag termékek története még nem tekint túl nagy múltra vissza, de mégis pillanatok alatt vált az egyik nemzetközileg is legismertebb készségfejlesztő játékká. Egyszerű koncepción alapul, krómozott acélgolyók és mágnesrudacskák összeállításával a legkülönbözőbb térbeli rendszerek hozhatók létre játékos formában, és míg a gyermekek ezzel a Geomag termékekkel játszanak, gyorsan és könnyen fejlődik a logikus gondolkodásuk, a kézügyességük, a kreativitásuk, és mindemellett olyan részletességgel ismerhetik meg a térbeli formák lényegét, amire talán az iskolában sincs lehetőségük. Egy korábbi cikkünkben már ismertettük a Geomag Wheels termékcsaládot, most a foszforeszkáló és a rózsaszín panelekből álló Geomag termékek közül tekintünk meg néhányat, amelyeket Magyarországon a Formatex Kft forgalmaz.

Geomag - Foszforeszkáló és Rózsaszín Panelek

Geomag Foszforeszkáló (37db)

A 37 db-os Geomag Foszforeszkáló építőjáték új színt visz az eddig is rendkívül kedvelt Geomag terméké sorába. A nappal vagy lámpafénynél feltöltődő golyók és rudak sötétben világítanak, ezzel egy új élménnyel gazdagodhat a gyermek a kreatív játék közben, hiszen a sötétben való összerakás egyrészt mókás elfoglaltság lehet, másrészt a térbeli formák átláthatósága a foszforeszkáló alkotórészeknek köszönhetően még hangsúlyosabbá válik. Természetesen nem kötelező vele sötétben játszani, a fény mellett összeállított alakzatok viszont a sötétben világítva remek látványt nyújtanak, és sokkal jobban felismerhetővé válik a megépített térbeli forma minden részlete.

Geomag Foszforeszkáló (74db)

A Geomag Foszforeszkáló 74 db-os kivitelével megnövelhető a létrehozható formák mérete és száma. A készségfejlesztő szórakozás mind világosban, mind pedig sötétben több órán keresztül élvezhető, a fém golyók és rudak zöld színben foszforeszkálnak a sötétben, és a létrehozott szerkezet tisztán láthatóvá és könnyen áttekinthetővé válik. A gyerekek számára fantasztikus szórakozást nyújt a sötétben kivitelezett formák megépítése, közben javul a térlátás, a kéz koordináció, a kreativitás és a figyelemösszpontosítás képessége.

Geomag Kids Panel + Pro panel Girl (142db)

Geomag Kids Panel + Pro panel Girl 142 db egy kifejezetten a lányok számára létrehozott játék, azoknak aki szeretik a színes épületeket. Az alkotórészek a lányoknak kedves színekből állnak, rózsaszín, magenta és fehér panelekből, valamint ezüst rudakból és golyókból építhetik meg az akár babaházhoz hasonló házaikat. Barátokkal vagy egyedül játszva könnyen fejlődnek geometriai és tervezési tehetségeik.