Korábbi bejegyzésünkben már írtunk a LEGO City Sarki Expedíció I. címen ezen termékcsaládról úgyhogy következzen most a második rész. Sajnos a leírásunkban szereplő LEGO készletek erősen kifutófélben vannak, így megvásárlásuk, beszerzésük nehézkes - mindazonáltal a teljesség igénye miatt mégis írtunk róluk - így kerek a történet.
Sarki felderítő (30310)
A kis készlet a LEGO City Sarki Expedíció készleteinek egyik ritkasága, gyakorlatilag sehol sem lehet már kapni. Egyébként 2014-ben jelent meg és "zacskós" - tehát nincs hozzá doboz. A 40db LEGO építőelemből és 1 minifigurából álló felderítőgép leginkább egy sítalpakkal ellátott sárkányrepülőre emlékeztet - bár hogy igazi sarki körülmények között milyen gyorsan fagyna meg a pilóta és az egész mennyire lenne alkalmazható azt talán nem is érdemes firtatni.
Sarki jégtörő (60062)
A 730db LEGO építőelemből összerakható készlet egyike a legizgalmasabb ebbe a témába tartozó LEGO-knak. Nemcsak a Sarki jégtörő hajót lehet összerakni belőle, hanem még négy másik járművet is, melyek: helikopter, lánctalpas jármű, kutyaszán és motoros szán - ezenkívül még egy pici kutatóállomást és radartornyot is tartalmaz a készlet. A Sarki jégtörő (60062) 7db minifigurát és 5db állatot rejt - úgyhogy figurák tekintetében sem szenved hiányt. A hajó maga 42cm hosszú, 18cm magas és 10cm széles, a parancsnoki híd nyitható - itt kapott helyet a két ágyikó - a horgony felhúzható és a hátulján egy helikopterleszálló is van.
Sarki kutatóállomás (60035)
A 379db építőelemből álló LEGO készlet 2db járművet és egy kutatólabort tartalmaz. A Sarki kutatóállomás (60035) fénypontja talán nem is a labor épülete hanem a vontatását végző igazán vagány kamion, mely egy daruval és a kabin mögötti tárolóval is ellátott, a másik jármű egy buggy féleség. A készlethez 3db minifigura tartozik, a kutatóállomás felül és oldalt nyitható rengeteg műszer, komputer található benne.
Sarki szállító repülőgép (60064)
Érdekes módon a készlet nagyobbnak néz ki, mint ahány elemet tartalmaz csak 374db-ot. Ennek ellenére a szállító repülőgép hatalmas 32cm hosszú és 39cm széles két hatalmas propellerrel a hátulja nyitható, ide fér az utánpótlás. A LEGO City Sarki szállító repülőgép (60064) ezenfelül még egy másik járművet is tartalmaz egy lánctalpas hókotrót, mellyel leszállópályát lehet építeni vagy rakományt vontatni. A készlethez 3db minifigura tartozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése