2015. március 31., kedd

Húsvéti játékok

Nem szoktuk tartani a lépést az ünnepekkel, dehát jön a Húsvét - úgyhogy erőt vettünk magunkon és kicsit foglalkozunk vele most. Összegyűjtöttünk pár Húsvétra vehető játékot, melyek nem túl drágák és talán beleférnek a keretbe. Ezek többsége kreatív játék, bár nem mindig találhatóak meg az oldalunkon beírva a keresőbe, hogy "húsvét" ezért muszáj volt nekünk is kézzel válogatni. Ebben a blogposztban most kihagyjuk a Húsvéti plüssfigurákat, mert ezekre lesz majd egy külön blog (rengeteg kacsa és nyuszi van készleten). Természetesen ezek csak ötletek, bármi alkalmas lehet Húsvéti ajándéknak, inkább azon vásárlóknak segítség akik nem tudtak most foglalkozni a játékválogatással.

Húsvéti játékok

Hűtőmágnes készítő húsvéti tojásfigurák

A készlettel Húsvéti tojásokat lehet festegetni, melyek még hűtőmágnesek is egyben. A készletben minden megtalálható: öntőforma, festék, ecset, szalag. A 4M egyébként nagyon érdekes termékeket gyárt amelyek nemcsak a játékról hanem másról is szólnak, oktatóak, kreatívak ilyen például a tudományos kreatív játék sorozatuk, melyeknek felnőttként is nagy rajongói vagyunk. Megvásárolható: Hűtőmágnes készítő húsvéti tojásfigurák

Hűtőmágnes készítő húsvéti figurákkal

Szintén a 4M terméke hasonlóan az előzőhöz ez is hűtőmágnesként is alkalmazható. A gipszet az öntőformába kell önteni a mágnesre, majd kifesteni. A játék tartalma: 1 csomag gipsz, 1 db öntőforma (6 különböző formával), 1 festék szett (5 színnel), 1 db ecset, mágnesek. Megvásárolható: Hűtőmágnes készítő húsvéti figurákkal

Húsvéti gipszkiöntő

Hasonlóan az előzőkhöz itt is gipszet kell öntőformákba rakni ebből azonban van 17db. Fonalak segítségével akár felakasztható díszt is lehet készíteni, de sajnos nincs hozzá festék és ecset. Megvásárolható: Húsvéti gipszkiöntő

Lotti Karotti tásasjáték

A Ravensburger társasjátékában nyulakkal kell megszerezni a domb tetején található répát. A társast nehezíti hogy a domb tetején van egy tekerő amit forgatva mindig megnyílik egy új lyuk melybe beleeshetnek a figurák. A Lotti Karotti társasjáték 5 éves kortól ajánlott és 2-4 játékos játszhatja. Megvásárolható: Lotti Karotti tásasjáték

Puzzle 100db - Kiskacsa

Sok mindent nem lehet írni erről 100db-os puzzle melyből egy aranyos kiskacsát lehet kirakni. 5 éves kortól ajánlott és Ravensburger termék. Megvásárolható: Puzzle 100db - Kiskacsa

Puzzle 200db - Nyuszi parádé

Ez egy fokkal nehezebb feladat szintén puzzle csak 200db-os. Nemcsak a darabszám miatt nehezebb de a hasonló nyulak eléggé megnehezítik a megfelelő darabok megtalálását, a minőségre itt is garancia a Ravensburger. 8 éves kortól ajánlott. Megvásárolható: Puzzle 200db - Nyuszi parádé

2015. március 23., hétfő

GEOMAG Wheels - autók és helikopterek

A GEOMAG játékokat nem igazán kell bemutatnunk (meg amúgy is megtettük már itt: GEOMAG Wheels) több fajta sorozat létezik a kreatív építkezőstől, a sötétben világítós szetteken át a kifejezetten a lányoknak készült rózsaszín GEOMAG panelekig. Röviden mégis a Wheels sorozatban található készletekből olyan autók és helikopterek építhetők össze amelyeket speciálisan úgy terveztek, hogy ütközéskor darabokra hulljanak, a hajlékony műanyag elnyeli az ütközés energiáját nem törik - így talán az eddig tabunak számító "törjük ripityára a verdát" mentalitás teljesen elfogadott - sőt egyenesen külön élvezetet nyújt, és legyünk őszinték előbb-utóbb ez lesz a játékok sorsa (főleg a szakavatott fiúk kezében). Magyarországon a Formatex Kft forgalmazza a Svájci gyártó minőségi termékeit.

GEOMAG Wheels - autók és helikopterek

GEOMAG Wheels A - Versenyautó (Super Car)

A készlet 20 darabból áll és egy Szuperautót tartalmaz, az egyes alkatrészeket mágneses erő tartja össze, a kocsi alváza egy különleges műanyag mely nem törik (Flexform), így a játék miután szó szerint darabokra hullik egy erősebb ütközés után újra összerakható. A készletben található matricakészlet segítségével vagány külsőt is tudsz varázsolni járművednek. A GEOMAG Wheels A - Versenyautót 4 éves kortól ajánlja a gyártó.

GEOMAG Wheels B - Versenyautó (Land Speed Record)

Hasonlóan az előző járműhöz ez is jól bírja a strapát, azonban egy gyorsulási autót lehet összerakni a 22 építőelemből. A Wheels sorozat többi autójához hasonlóan minden mágneses, a kerekeket is egy golyó tartja a tengelyeken (EasyClick technológia). A kocsi karosszériáját a perforálás mentén hajtogatva alakíthatjuk ki. Szintén 5 éves kortól ajánlott. Érdemes lehet kettőt venni belőle, mert így a két kocsi ütköztetése talán a legjobb játékélményt kínálja. A GEOMAG Wheels B - Versenyautó készlethez kilövő is jár melynek a Powergo nevet adta a GEOMAG és gyakorlatilag egy gumiról van szó - tehát az egész úgy működik mint egy csúzli: a gumi végén található kampót beakasztjuk a versenyautó elejére, hátrahúzzuk és elengedjük.

GEOMAG Wheels - Helikopter

Ugyancsak a Wheels sorozat tagja ez a 15 darabból álló rendőrségi helikopter - bár sok kerék nincs rajta, de ha ide sorolta a gyártó hát itt a helye. A helikopteren található rotorlapátok rögzítéséről szintén mágneses erő gondoskodik - akár csak a kocsik kerekeinél - így az forgatható. A többi termékhez hasonlóan simán falhoz csapható nem sok baja lesz azonkívül hogy szétrepülnek az elemek. A GEOMAG Wheels - Helikopter 4 éves kortól ajánlott.

GEOMAG Wheels - Rendőrosztag (Police Squad)

Érdekes elnevezést kapott ez a szett, régen volt egy Leslie Nielsen sorozat "Nagyon Különleges Ügyosztály"-nak fordították. Mindenesetre a GEOMAG készlet 3 járművet is tartalmaz ezek: helikopter, nagysebességű üldözőkocsi és terepjáró. A járműveket 68 elemből kell összevarázsolni, természetesen szintén törhetetlenek. A GEOMAG készlet különlegessége, hogy a sötétben is világítanak, bár kérdés hogy lehet megtalálni az elguruló mágnesgolyókat - ugyanis csak a karosszérián futó vonalak világítósak.

2015. március 18., szerda

Interaktív plüss játékok

A mai játékok közt nehéz válogatni, hiszen hatalmas a kínálat, és nehéz feladat a szülőnek eldönteni, mi az, amit a gyereke igazán szeretni fog. Néha hatalmas halmokban állnak a játékok a szobában, mégsem tudnak olyat játszani, amit már ne untak volna meg. Talán ezek a megunhatatlan interaktív játékok eltüntetik a halmokat. Az interaktív játékok legnagyobb előnye, hogy a gyerek még inkább kommunikálni tud vele, tanulhat tőle, és saját kezével vagy hangjával megszólaltathatja. Biztosan nem unnak rá a gyerekek egyhamar, hiszen lehetőséget kapnak, hogy ne legyen csak egyirányú a játék, mégis kedvükre irányíthassanak.

Interaktiv plüss játék

A játékok igazi világa, és az igazi játékok világa

Ezek a játékok nagyon gyorsan a gyerekek szívéhez nőnek, és egész biztosan sok ideig lesz a játszópajtásuk. E játékok és kiegészítőik is egyszerűen, négy darab AA elemmel működtethetők. Az interaktív játékokat háromtól hat éves korig ajánlják.

Az interaktív figurák közt van Maja, a méhecske, aki történeteket mesél, és kérdéseket is feltesz a gyerekeknek, melyre a Maja lábán lévő gombbal válaszolhatnak. Kellemes alvópajtása lehet azoknak a gyerekeknek, akik szomjazzák az esti meséket. A bújócskát kedvelő gyerekek is megtalálhatják kedvenc játékukat, hiszen JoJo, a bújócskázó nyuszi képes megtalálni az előle elrejtett kis répát egy beépített nyomkövető segítségével. Biztosan hatalmas élmény lesz a kicsinek a nyuszival bújócskázni.

A játékok közt megtalálható egy igazi alvóbarát is, My YooHoo, aki több mint 50 módon képes reagálni a környezetére, hasát simogatva, beszélve hozzá vagy énekelve, sőt ha ágyba fektetik, el is szenderedik gyorsan. Egy igazi felfedezésre váró játék, amit biztosan nem un meg gyorsan a kis gazdája.

A lovacskákat kedvelő gyerekeknek igazi álomjáték lehet Toffee, az interaktív plüss póni, aki pontosan úgy viselkedik, mint egy igazi póniló. Vigyázni kell rá, hiszen ha nem kap elég törődést, kérni fogja azt, és etetni is kell rendszeresen a kis répájával, amit jóízűen majszol. Megijed a zajoktól is, és rögtön nyihogni kezd, de le lehet csillapítani őt egy kedves hátfésüléssel.

Kisfiúk és kislányok is megtalálhatják a játékok közt a kedvencüket. Ezek a játékok biztosan kielégítik a kicsik vágyait, szerethető plüss állatok, melyekhez hozzá lehet bújni, aludni lehet velük, és nagyon gyorsan a mindennapok részévé válnak.

2015. március 12., csütörtök

Ever After High - Eddig volt, hol nem volt

Bonyodalmak a mesék világában ki gondolta volna tovább a boldogan éltek, míg meg nem haltak, vagy az itt a vége, fuss el véle után következő részeket? Nos, akadtak fürge elmék, jókora emberi természet-ismerők, akik felfedezték maguknak ezt a folytatást, amelyben a mesehősök - legyenek a jó vagy a rossz oldalon - gyümölcsöket teremtek: és megszületett az Ever After High története, melyben a mesebeli karakterek gyermekeinek sorsát követhetjük. A genetika és a szülők nevelő hatása a tinédzserkorba cseperedett leszármazottak között számos fejleményt hozott, ki-ki eldönthette, hogy megelégszik a szülői mintával, vagy saját sorsot akar írni magának. Így született meg a két csoport: az Előkelők és a Zendülők.

Ever After High - Játékbabák

Előkelők és Zendülők

Míg az Előkelők nagy része (hercegnők, királyfiak, királynők, királyok, hősök) szívesen elfogadta genetikailag meghatározottnak ígérkező sorsát – habár itt is vannak kivételek, akik erősítik a szabályt! – addig a Zendülők csoportja olyan fiatalokból áll, akik mellékszereplők, vagy ha úgy tetszik társ-mesehősök leszármazottjai, akiknek nem jutott a jó oldalán hely. Ezért rebellis módon állnak az előre elrendeltetettséggel szemben. Sajátságos jellemük, formálódó életstílusuk bőven ad alapot a bonyodalmaknak. Természetesen a helyszín, vagy inkább helyszínek egyik kulcsfontosságú eleme a kibontakozó történetnek.

Négy kulcsfontosságú helyszín

Az Ever After High tulajdonképpen egy középiskola egy kastélyban, ami egy sziklatetőre épült. Igazgatója Milton Grimm. Ő azt szeretné, ha mindenki követné előre elrendelt sorsát. Az Előkelők mellett áll. A kastély alatt található az Elveszett Történetek pincéje, ebben van egy titkos könyvtár, aminek könyvtárosa Giles Grimm, aki egyben az Ever After High társalapítója. Van egy varázstükre, amivel állandóan naprakész az eseményekkel kapcsolatosan, hiszen a tükör mindent megtesz neki. Ő a Zendülőkkel tart. Az Ever After High körül természetesen van egy erdő, ennek neve Elvarázsolt erdő. Egy falu is tartozik az új meséhez, nevezetesen Fusselvélefalva.

Szereplők

Megtaláljuk közöttük a Grimm mesehősök leszármazottait, jól érthető és következetes jellemrajzokkal.  Egy érdekesség: a mesélők jelenléte, állandó párbeszéd/harc dúl közöttük. Egyikük – a nő – Előkelő, másikuk férfi, aki természetesen Zendülő. Egyedül Madeline (Maddie) hallja őket, képes beszélni hozzájuk, és a békéltető szerepét játssza kettejük között.

Ever After High játékok

A történetekhez természetesen egy sor megvásárolható marketing termék, játékbaba, animációs film is társul - ki gondolta volna? Az első könyvecske 2013 október 8-án jelent meg, az animációs filmekből több mint egy tucat látott napvilágot a weben, de később a televízióban is bemutatásra kerültek (3 fejezetre bontva) és készült egy nagyobb már televízióra szánt filmecske is. A játékbabák - mint azt bizonyára mindenki észrevette - kísértetiesen hasonlítanak a Monster High babákra, ami nem véletlen hiszen az utóbbi hatalmas sikert aratott és nemkevés pénzt hozott a Mattel játékgyártó cég kasszájába.