Az 1989-ben bemutatott LEGO Pirates vagyis Kalózok ismét kapható! A LEGO úgy döntött, hogy a sokáig szüneteltetett kalózos témát újraindítja, így 2015-ben 5db új készlettel jelentkezett. Egyébként ez a termékcsalád a LEGO Pirates számos újdonságot tartalmazott amikor első útjára indult, itt láthattunk először különböző nyomtatott fejeket, és rugós "igaziból" működő ágyúkat. Az akkor megjelenő kalózos készletek véleményünk szerint sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak - például a katonáknak is volt hajója, és az akkori katonai erőd igazán hatalmas volt. Az új 2015-ös LEGO Pirates játékok előnye talán, hogy külön jobban megállják a helyük - hiszen mindegyikben van kalóz és katona is.
LEGO Pirates - Kalózok és katonák (70413)
Rögtön a legnagyobb kalózos készlettel kezdünk a "The Brick Bounty" elnevezésű óriási LEGO kalózhajóval. Az első 1989-ben kiadott kalózhajóhoz félelmetesen hasonlít, de ez az új 2015-ös változatban egy ágyú is található a kormány mellett. Egy oldalon így ez a kalózhajó 3 ágyúval is képes sortüzet adni. A készlettel kapunk ellenséget is a Kékkabátos katonák személyében, ráadásul 3 darabot is - ami igazán soknak nevezhető tekintve, hogy csak 4 kalóz van a hajón. A LEGO Pirates - Kalózok és katonák (70413) 745 építőelemből áll, jól játszható készlet mivel mindkét félből vannak benne minifigurák összesen 7 darab. A vasmacska felhúzható és a kapitányi kabin is kidolgozott, itt a padló alatt található a titkos kincses raktár. Megvásárolható: LEGO Pirates - Kalózok és katonák (70413)
LEGO Pirates - Hajóroncs erőd (70409)
A kis készlet csupán 84 építőelemből áll, egy katona és egy kalóz minifigurája van benne. Az erőviszonyok nagyjából egyenlőek, mert bár a kalóz védett erődjéből várja a támadást, a katonának meg ágyúja van. Az erőd kombinálható a LEGO Pirates - Kincses sziget (70411) készletével, erre a tervezők külön figyeltek, ezért gyárilag összeépíthető a kettő, és kialakítható egy nagy kalóz bázis. Megvásárolható: LEGO Pirates - Hajóroncs erőd (70409)
LEGO Pirates - Kincses sziget (70411)
Ez a másik kalózos szárazföldi készlet ami megjelent 2015-ben, és mint már említettük gyárilag összeépíthető az előzővel. Egyébként 181 építőelemet tartalmaz és 3 minifigurát: 2 kalózt és egy Kékkabátost. A koponya alakú kapu felhúzható, e mögött van a titkos barlang ahol a kincs van. A kalózok védelmi fegyvere egy ágyú és talán itt található a legvagányabb katonás csónak melynek az orrában muskéta, oldalán egyeslövő található. 2 állat van még benne: papagáj és krokodil. Megvásárolható: LEGO Pirates - Kincses sziget (70411)
LEGO Pirates - Katonai bástya (70410)
A Kékkabátosok sokkal jobban felszereltek szárazföldön mint a kalózok, így ez az épület is nagyobb erőt képvisel, mint a hasonló kalóz megfelelője. A LEGO Pirates - Katonai bástya (70410) 164 építőelemből és 3 minifigurából áll, a bástya tetején ágyú. A kalóz tutajjal rendelkezik mely fegyverzete egy katapult. A készlet hasonlóan a kalózos változatokhoz szintén kombinálható a Katonai erőd (70412) készletével és így talán van valami reménye a Kékkabátosoknak hogy elhárítsanak akár egy kalózhajó támadást is. Megvásárolható: LEGO Pirates - Katonai bástya (70410)
LEGO Pirates - Katonai erőd (70412)
A Katonai erőd a legnagyobb Kékkabátos létesítmény főleg az említett bástya hozzáépítésével. 234 építőelemből és 5 minifigurából áll (3 Kékkabátos és 2 kalóz). Az erőd fegyverzete egy ágyú és egyeslövő, az erődben található börtön egyik fala leemelhető ha szöktetőset szeretnénk játszani. Az emelődaru jobbra-balra mozgatható és a horog feltekerhető, így a kikötő csónakok ki-bepakolása nem jelenthet problémát. Megvásárolható: LEGO Pirates - Katonai erőd (70412)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése